1928. augusztus 28-án született Bián, egy Budapest környéki magyar–sváb faluban. Apja, Juhász Ferenc kőműves volt, aki 1932-ben tüdőoperáción esett át, s képtelen volt folytatni mesterségét, így 1936-tól irodaszolgaként dolgozott tovább a Budanil cégnél, a második világháború után pedig pamutgyári munkás volt a Francia–Magyar Pamutipari Gyárban. 1950. február 20-án halt meg tüdővészben. Anyja Andresz Borbála volt, akinek a cseléd- és napszámossors jutott. A családban őt két gyermek követte: Gyula (1930–1993) történész és János (1932), aki tíz hónapos korában meghalt.

Az elemi iskola négy osztályát Bián végzi, a római katolikus iskolában (1934–1938), polgári iskolába Bicskén jár (1938–1942), majd 1942 és 1946 között a budapesti Kossuth Lajos Kereskedelmi Középiskola tanulója. Érettségi után (1946. május) beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetemre, a magyar–szanszkrit szakra.1947-ben gyári munkás a Francia–Magyar Pamutipari Műveknél, majd 1948 augusztusában a budapesti József Attila Népi Kollégium tagja lesz, s 1948 őszétől folytathatja egyetemi tanulmányait. A kollégiumban találkozik Szeverényi Erzsébettel, akit 1948. december 14-én feleségül vesz. Felesége tanár és irodalomtörténész volt. 1972. december 14-én öngyilkos lett. Házasságából egy lánya született (Katalin, 1951). Az egyetemet az első félévi vizsgák után abbahagyja. Felesége szüleit 1948-ban kulákká nyilvánítják, apósa a szegedi Csillag Börtönbe kerül, s ott raboskodik 1955-ig.

Első két verse (Arany, Ezüst) a Dárium karácsonyi számában jelenik meg. Első verseskönyvét a Franklin Társulat adja ki 1949-ben, ugyanekkor – rejtve – Baumgarten-díjat kap (6000 Ft). 1949 szeptemberében társbérleti lakást kap a II. kerületi Szemlőhegy utca 23/b. szám alatti házban, ahol bérlőtársai Nagy László, Kormos István és felesége, Gyarmati Erzsébet. 1951-ig a Könyvhivatalban és a Magyar Írószövetség Lektorátusában dolgozik, s 1951. december 1-jétől 1974-ig a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője. 1946-tól 1956-ig tagja az MKP-nek, illetve az MDP-nek.

1950-ben A Sántha család című könyvéért József Attila-díjat kap. 1950-től a Magyar Írószövetség választmányi és elnökségi tagja. 1951-ben Apám című verséért megkapja a Kossuth-díj ezüst fokozatát. Ezután azonban költészete hamar tartós támadások tárgya lesz, s írókongresszusi felszólalása miatt is vádolják (1951). Egyidejűleg családi életét is súlyos bajok kísérik: felesége hosszú depresszióba esik, amely haláláig többször is kikapcsolja az életből. Az irodalmi élet konfliktusai és a magánélet tragédiái azonban sikerrel keverednek mind a társadalmi életben, mind pedig az alkotásban. 1952-ben részt vesz a második békekongresszuson Bécsben, ahol többek között Sartre-ral és Aragonnal találkozik. 1952-ben Bulgáriába utazik egy nemzetközi írótalálkozóra. Vapcarov halálának tizedik évfordulójára 1954-ben megjelenik korszakos eposza, a Tékozló ország. 1955–56-ban a Bodnár György és Simon István szerkesztette Új Hang vezető költője lesz, aki olyan versekkel jelentkezik, mint a Szarvassá változott fiú – Szarvas-ének címen. 1956 forradalmát és annak leverését Budapesten éli át. 1957-től egyre mélyebb depresszióba süllyed, s kórházba kerül. 1960-ban a British Council meghívására három hetet Angliában tölt Tamási Áronnal, Ottlik Gézával, Kardos Tiborral és Köpeczi Bélával. Onnan Franciaországba, Párizsba utazik, ahol tizenkét év után újra találkozik festő barátjával és fiatalkori mentorával, a biai Hantai Simonnal.

Egész pályáját végigkísérik az utazások: 1962-ben egy íróküldöttség tagjaként a Szovjetunióba utazik, 1965-ben Bécsben jár Déry Tiborral, Németh Lászlóval, Simon Istvánnal és Darvas Józseffel. Majd újra Bécset és Grazot látogathatja meg, s Varsóban megnyitja a Vörösmarty-estet; 1966-ban Párizsban egy költő-küldöttség tagja, 1967-ben részt vesz a finnországi Lahti Nemzetközi Írótalálkozón, 1968-ban Zágrábba utazik egy nemzetközi avantgárd kongresszusra, 1977 tavaszán a Svéd Királyi Akadémia vendégeként három hetet tölt Svédországban, majd Kubába utazik egy kulturális kormányküldöttség tagjaként. 1977-ben költői felolvasó körútra megy az Egyesült Államokba is Vas Istvánnal, Weöres Sándorral és Vajda Miklóssal. 1982-ben költői estje van a Berlini Magyar Intézetben, majd ugyanez év telén költői körúton vesz részt Angliában Weöres Sándorral, Nemes Nagy Ágnessel, Vas Istvánnal, Pilinszky Jánossal és Vajda Miklóssal. Közben többször utazik Franciaországba, költői estet tart Prágában, költői világkongresszuson jár Hollandiában (Rotterdam) és Madridban. 1984-ben egy nagy magyar költői antológiát mutat be Görögországban; 1985-ben Csoóri Sándorral, Mezei Andrással, Domokos Jánossal és Turczi Istvánnal együtt Izraelbe hívják meg; 1989-ben nemzetközi költőtalálkozón vesz részt Indiában. 1960 és 1998 között sokszor jár Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Szarajevóban; 1967-ben a macedóniai Strugában a Költői Esték Különdíját veszi át, 1992-ben életművéért megkapja a Strugai Költői Esték Arany Koszorúját.

Korábban, 1975–1976-ban Nobel-díjra terjesztik elő, 1971-ben megkapja a Radnóti Miklós-díj fődíját, s 1973-ban újra Kossuth-díjban részesítik (arany fokozat). Tulajdonosa a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének. 1956 után első új kötetének (Harc a fehér báránnyal) a megjelenését 1965-ig nem engedélyezik, s a benne lévő egyik vers – a József Attila sírja – újra heves támadásokat vált ki vele szemben. 1965 után azonban minden kötete időben megjelenik a Szépirodalmi Könyvkiadónál, s 1978 és 1980 között összes verseinek gyűjteménye is megjelenhet (Juhász Ferenc művei – 1. Versek és époszok, 2. Époszok és versek, 3. Versprózák). A Szépirodalmi Könyvkiadó megszűnte után (1991) a Pannon Kiadó és a Littera Nova vállalja soros köteteinek kiadását. 1960-ban angol nyelven is megjelenik egy-egy versgyűjteménye: először a Penguin Kiadó publikál egy kötetet, melyben Weöres Sándorral együtt szerepel. Majd az Oxford Kiadó teszi közzé válogatott verseit Duczynska Ilona és Kenneth McRobbie fordításában. Ezek mellett verseskönyvei jelennek meg németül (Suhrkamp), finnül, svédül, lengyelül, litvánul, héberül, olaszul, franciául, bolgárul és szerbül. Megkapja a Művészeti Alap Nagydíját. 1993-ban a Strugai Arany Koszorú átadásakor egy kétnyelvű (magyar–macedón) verseskönyve is megjelenik Pascal Gilevski fordításában és tanulmányával. 1963-ban bekapcsolódik az Új Írás című folyóirat szerkesztésébe, melynek 1974-től 1991-ig főszerkesztője. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja.

1978-ban feleségül veszi dr. Kilián Katalin orvost. Házasságukból két leány születik: Eszter (1979) és Anna (1980).

Juhász Ferenc indulását, egész pályáját és életművét határhelyzetek formálták. Nemcsak faluja kétnemzetiségű, hanem családja is félig magyar, félig sváb származású. Indulása a második világháborút követő koalíciós időkre esett, tehát költőként egy történelmi korforduló szülötte. Versei csak rövid ideig kapcsolódnak az örökölt népies eszményekhez, 1954 óta olyan egyéni alkotói világot alakít ki, amely a neoavantgárd kereteit ugyanúgy szétfeszíti, mint a posztmodern irodalmi poétikáját. Szociológiai képlete is határhelyzetre utal: a szegénységből emelkedett fel, de nem elégedett meg a maga szűkebb világának kifejezésével, hanem emancipációra vágyott, amelynek záloga – egész életműve tanúsága szerint – az egyetemesség és kozmikus látás. A magyar szocialista rendszer összeomlása után senki földjére került. 1954–1956-ban a forradalom egyik szellemi előkészítője, a forradalom után sokáig nem tudott írni, majd viták és vádak tárgya. Ezt az életpályát láthatólag súlyos belső és külső konfliktusok kísérték. Juhász Ferenc csak ritkán lehetett boldog író. De nagy áldozatokat követelő határhelyzete nemcsak súlyos terhe, hanem legértékesebb öröksége is. Ez formálta nyitott világszemléletét, mely történelmi-társadalmi és költői válaszait egyaránt meghatározta.

BODNÁR GYÖRGY.

Digitalis Irodalmi Akadémia