...magasztalva és megalázva, de töretlen hittel a jóban, maradt mi volt és lesz mig e nyelv él, kortársunk és mestere a szónak.
Gyűrődés-éjszaka
Most már elmondom ami fáj,
mert elmondani azt muszáj,
mert el kell azt már mondanom,
mert most már el is mondhatom,
nem lehet nem mondani!
Mert most már ki kell mondani:
üvölteni, sikoltani,
jajgatni és ordítani!
***
Cseppkőbarlang a téli éj.
Lihegő és hatalmas
cseppkő-fogsorú szájüreg.
Szikrázó kristály-farkas.
Milliárd cseppkő-tű-foga
villog és sziporkázik.
Kálcit-virágok árnyéka
között a jég csírázik.
A dér szorongva visszanéz
a hegyes csillagokra,
kinő az éj barlangfalán
sok alabástrom-csokra
Nyafog a denevér-sötét
nagyfülű bársony-fürtje.
Kristály-farkasfej vicsorog
az emberfaj-ezüstre.
Majd lágy részeket is kitép
a zöld állkapocs-tüske,
lágyékot és gégét kimar
szőrt és tollat kiköpve.
Kiszakítja a mindenség
hónalját is morogva,
s elömlik füstölögve a vér,
az űrben szétzuhogva.
A dolgok üveg-élete
Ropog a farkas-szájban.
A tyúkganéj, a lóganéj
virít fehér ruhában.
A zöld, krokodil-bőrű sár
kék csonttá zsugorodva
salétrom-taréjjal sziszeg,
nem vár a szánalomra.
Ó, mert az én háborúm a Jó,
a gyönyörű virág-arcú Szó,
az én hadam virágok hada,
győzelmem a világ mosolya,
hatalmam nagy virág-hatalom,
erőm, hogy virágzik termő mosolyom.
Az én háborúm: minden virág
győzedelme rajtad szomjúság!
Kő-szomjúság, csont-éhség, vas-rabság,
az én hatalmam virág-szabadság!
Spirális vers-szív
A kék holtak sisteregnek
a föld nyirok-levében,
csont-népek buborékzanak
a bolygó fém tüzében.
Az élő mind zugot keres:
csikó, tehén, szelíd vad.
Kukac, bogár béka, madár
a gyémánt-kürtre hallgat.
A férfi lámpát gyújt, a nő
égitest-almot terít,
s várják a zordon angyalok
csikorgó fagy lépteit.
Kalácsot rágcsál a világ,
iszik, kinek van bora,
áttetszik csontoddal a sír,
mint röntgen-kép koponya.
Én könnyeidre gondolok
és szeretnék zokogni.
A próféta-emberiség
már nem tud, csak makogni?
Mint páncél-vértet fölveszem
elszakadt halott-inged.
Halál ellen haláloddal
védem meg a hitünket.
Állok a tél-üveg-vértű
Lovai közt keményen,
jég-lándzsák, kristály-lovasok
oltanák ki vad fényem.
És mint jégtövis koronát,
Izzó arany-abroncsom:
a fejemre-font éjszakát,
a csillagos űrt hordom.
Karácsonyi ének József Attila sírjánál
4.
Hát ezért üttök engem? Mert a Mindent akartam?
S vad lángszóró-lövéstek habdühe meghalt rajtam?
Nem perzselődtem szénné, füst-lomb hamu-kupaccá,
mint hulla-kemencében parázs-szék halott porrá.
A Mindenség volt minden reményem és hatalmam!
S az Isten-előtt-semmi virágoskertje abban!
s az Isten-mögött-semmi csönd-hólyag szívverése,
mint rovartest-szívzacskó páncél-mély működése.
Minden ami sors, élet, minden ami halál lett,
az élőből halottá, a halálból életté
s a Földgolyó-tömegbe, vízbe, űrbe temetve:
csillag, sárkánygyík, sas, sün, cet, zsiráf, ember-kezdet s Jézusként fölszögezve akartam bűntelenné
megváltani az embert. Poklából kitemetve.
A föltámasztás gyötrelme
9.
Halottak napja jön most. Csontodon fűgyökerek.
Sírod bokros, bozontos akác-bodzaligetben
apró nehéz föld-bárka ponttyal, harcsával telten
és indák, gallyak, törzsek a hal-szemgolyó-erek.
A halszem-tükrözésben. És ecetfa-ősföldkor.
Te úszástalan úszás, halálköd csónak-vermed.
Sírodon sovány felhők: hab-tehenek legelnek.
A föld pikkelye, bőre esőcsillogás-vízpor.
Én vagyok tested sírja, hús-lényedé, mi nincs már.
S bennem csak csontok, bordák, s koponyád mint hínár-
kazal vízmélyben széttört porcelán-kehely részek.
Szétnyílt a barna páfrány varrat-csipkefog cippzár.
S a tarkólemez-csillag lövéslukban moszatnyál.
S szivem fölé vérrózsát teszek, mint aki részeg.
***
Gyászhímzés-kendő Radnóti Miklós koponyáján
23 szonett
A Csönd virága
A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel
Ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemeddel
Ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel
Száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel
Mint a polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak
Csillag-halacskákra tekerődnek forró vérüktől ittasulnak
Nyálkás zöld szem vagyok tengelyen forgó szenvedéseim kigyúlnak
Emelj ki mélyeimből üveges közönyömtől ragadozó-álcámtól szabaduljak
Egy szarvast hallottam énekelni vándoroljunk arra a tájra
Ott csöndből vannak a levelek a némaság fái felszöknek sudárra
Ott piros madarak virágzanak ődöng a szelídség őzsutája
Kihajt szívedből a szívem holdfényben nyit a Csönd virága
***
Mondani, halálig
Csak mondd a magadét! Ne törődj te mással.
Sem a gyűlölettel, sem az elmúlással,
lényeden átfolyó idő-csobogással,
csontodban pattogó hárfa-szakadással.
Mint eső a lombban csöpögve szivárog,
levélről levélre ugrálva az átok,
cérnás víz-kocsánnyal szikra-koponyát fog
s billegve átszőnek a vízháló-csápok.
Csak mondd! Csak mondd! Csak mondd! Emberré törődve.
S megtelsz felhővel, mint a reggel kék vödre.
Szólj a csöndre, mintha beszélnél bolonddal.
Mondd, mondd, amíg élhetsz! Aztán a pokol jön.
Örökebb rabság, mint középkor-várbörtön.
S függsz halálodon, mint horgon csontváz-őshal.
***
PIPACSOK A POKOL FÖLÖTT
cim ű kötetér ő l irja
Legeza Ilona könyvajánlójában
A fél évszázada a "szárnyas csikó" jegyében indult költő idős korában újra megtáltosodott, ihlete fölfrissült, nagyszerű lappangó tulajdonságai buktak felszínre, Életrajzi értelemben, groteszk módon, az újra megtapasztalt szegénység élménye kapcsolja vissza e korszakot a fölívelő pályakezdéséhez: a kötetzáró A Költő és a Sátán szerzője visszautasítja az "Ördög-Vásár" csábítását, s a kései Juhászt valóban a belső függetlenség, az alkut elhárító morális önállóság vállalása szabadítja föl költőként.
A szivárványparázs kérdőjel
Ahány arc-bajusz levél, szagló-páfrány,
szagló-halcsontváz kvarcmorzsa-szem fölött,
szívó ajak-hébér, gége-csigaház,
rágószerv, csonthajszál-csáp, kitin-kalász,
összetett szemek mák-kupaca kalács,
ondó-tok, infravörös éj-látóláz,
combban, homlokon radar-fül, far-köpött
halál, potrohban nyálrács-kút híg ásvány,
karmos mancs, tépőfog, hangyászsün-ormány,
páncél, emlős-súly, bűzmirigy-fecskendő,
méreg-tű, fojtó-rugó, csőr, méz-ernyő,
csaló csipogás, lapulás hold-márvány,
hörgés, osonás, kúszás: vágy szükségből.
Sorsuk szivárványparázs-kérdőjelből:
ember, mért gyilkolsz gőgből, hitből, bűnből?
***
E szerény válogatást a Mester
személyes engedelmével közöljük.
Életművének egy nagy része a
Digitális Irodalmi Akadémia
adattárában található.