A szülői házhoz a déli órákban érkezett. A sofőrt megkérte parkoljon le a kanyarban, a patak mellett, és várjon rá. Olyan halkan és színtelenül beszélt, hogy alig lehetett hallani, amit mond. A lány mindig kedves volt a sofőrrel, de most egész úton alig szólt egy-két szót, azt is csak azért, hogy az útiránnyal kapcsolatos felvilágosításokat adja a férfinak. A türelmes, középkorú férfi megpróbálta párszor szóra bírni, de mikor látta, hogy próbálkozásai sikertelenek, megértette, hogy valami erősen foglalkoztatja Aurórát.
- Hamar végzek – szólt, ahogy kiszállt a kocsiból.
- Csak nyugodtan, nem sietek én – mondta a sofőr. – Legalább lesz időm cigarettázni. Különben is, csodálatos vidék, érdemes itt hosszabban időzni. Végezze csak nyugodtan a dolgát, kisasszony.
Ahogy az udvarba lépett, az emlékek mérges kígyókként kezdték lelkét marcangolni. A zaklatottságtól alig kapott levegőt. Vértelenné vált ajkait összeszorította. Ösztönei megfutamodásra késztették volna, de nem engedett az elemi félelemnek. Nem mehetett most el, hisz az úton végig töprengett, újból és újból átgondolt mindent és mindig ugyanarra a következtetésre jutott, nem engedhette meg magának, hogy most visszakozzon. Meg kellett tudnia az igazságot.
Ahogy a házhoz közeledett, lehetetlen volt nem észrevennie, hogy a valamikor gyönyörű gyümölcsös, most parlagon hever, az udvari vázák nincsenek gondozva, a zöldséges tele gyommal. Egy öreg kutya fáradtan felugatott a közeledtére. A reuma megtámadta már öreg csontjait és csak sántikálva tudott járni. Egyik szemén a kékes hályog akadályozta a látásban. Ahogy megszagolta a lányt, örömmel vadul csóválni kezdte a farkát, annyira, hogy egész teste belelódult, miközben hangosan nyüszített.
- Juki, kedves kutyám, hát megismertél?
Megvakarta a hűséges állat füle tövét, ott, ahol tudta, hogy szereti, közben nyugtalan pillantásokkal pásztázta az udvart, bejáratot. Sehol senki.
- Van itt valaki? – kiáltotta.
- Ki az? – jelent meg egy sovány alak a bejárati ajtóban.
A két nő ajkára fagyott minden szó a kölcsönösen okozott meglepetéstől.
- Mit keresel te itt? – ocsúdott fel előbb az anyja – Tűnj el rögtön, semmi keresnivalód errefele!
***
Joelle Lopinot Mastrantoni:
A SZÉL GYERMEKE
Görög eredetiből fordította
Berekméri Virini Ágnes
.
Ismeretlen szerzőtől. Amerikai urbán népköltészet.
A szülői házhoz a déli órákban érkezett. A sofőrt megkérte parkoljon le a kanyarban, a patak mellett, és várjon rá. Olyan halkan és színtelenül beszélt, hogy alig lehetett hallani, amit mond. A lány mindig kedves volt a sofőrrel, de most egész úton alig szólt egy-két szót, azt is csak azért, hogy az útiránnyal kapcsolatos felvilágosításokat adja a férfinak. A türelmes, középkorú férfi megpróbálta párszor szóra bírni, de mikor látta, hogy próbálkozásai sikertelenek, megértette, hogy valami erősen foglalkoztatja Aurórát.
